Sötét éjjelem néha
beragyogják a Hold és a csillagok.
Fáj, hogy nélküled
a világon egyedül vagyok.
Kérem az Urat,
vigyázzon meg valaki másnak,
Már ha nekem
többé meg nem vigyázhat.
Reggel a Nap
majd szerelmesen ébreszt,
úgy ahogy
reggelente én ébresztenélek.
Utadon
vigyáz rád felhő és kődarab,
ha kavargást látsz,
csak a szél védő karja az.
Kértem a Mindenséget,
hogy sérelmed ne essék,
s szerelmünk
holtját a szívedbe temették. 


Látod hatalmas Hegy,
minden vigyázhatja az életed.
Miért tiltod,
hogy én a porszem is őrződ legyek?
(Mindez  
 méért nem volt neked elég?
Hogy bízhattad
másra álmaim szivét?)
S én a porszem,
a szél fergetegben homályos eszmét kergetek.
Mozdulatlan állok,
nyelj el  sötét rengeteg!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.