Pánikhangulat Ukrajna szerte

2009.10.31. 22:46

November 30án hivatalos karantént hirdettek Ukrajna 9 megyéjében köztük itt Kárpátalján is.  (Igyekszem majd mindig az ukrán sajtóból értesülve megírni a legújabb híreket.)
A rendelet 3hétre szól egy hét próbaidővel, ha ez alatt nem javul rohamosan a helyzet a további kettő hét is érvénybe lép. Ezzel sajnos el kell szomorítanunk az iskolásokat, akik azt hitték, hogy 3hétig otthon ülhetnek és amúgy is ismerve a jó ukrán kormányunk munkaszüneti napokon meg majd a téli szünetben úgyis le kellesz dolgoznunk.
A leges-legfrissebb hírek szerint 140,000 ember betegedett meg Nyugat-Ukrajnában ám a pánik ellenére nem mindenki szenved sertésinfluenzában. Mindenki nyugodjon meg, leginkább a média betegíti meg az embert, amit az ukrán sajtó kitalál. Az emberek ha messzebb utaznak gézmaszkban teszik. A vonatokon és minden állami munkahelyen előírásként is szerepel a viselete(mint pl: a postán is). A patikák előtt 40perceket kell sorban állni, elfogytak a legszükségesebb dolgok és jelentősen megemelkedett egyik napról a másikra a gyógyszerek ára. Felháborító, hogy a hét elején még 13hrivnyába kerülő Coldrex tabletta kiszerelés ma már a 20hrivnyát is meghaladta egy átlagos falusi gyógyszertárban. Ha a járvány tovább fokozódik az állami rendfentartó szervek akár kijárási tilalmat is elrendelhetnek az egészségügyi minisztérium tanácsára.
 
Itt található néhány fontosabb cikk, amit érdemes elolvasni a témával kapcsolatban:
10 "apróság" a sertésinfluenzáról, ami nem tartozik rád
à ajánlott!

Egy „.pdf” dokumentum az összeesküvésről.

 

November 21-én 16:00 került sor az UMDSz Bátyúi alapszervezetének gyűlésére. Az esemény folyamán a bátyúi fiatalok megalapították az UMDSz Bátyúi Ifjúsági Szervezetét.

Kevesen kezdtük a gyűlést melyet Baraté Mónika a Bátyúi alapszervezet elnökasszonya nyitott meg és számolt be az utóbbi egy év elnöki posztjában betöltött cselekedeteiről. A rövid összefoglaló után Kádár Rozália a beregszászi központból tartott rövid előadást miben kifejtette, hogy fontos megerősíteni az összetartásunk. Miután mi fiatalok átvonultunk egy másik szobába Juhász Sándor -a megyei ifjúsági szövetség alelnökének- jelenlétében hivatalosan megalapítottuk az UMDSz Bátyúi Ifjúsági Szervezetét. Elnökasszonynak Baraté Klaudiát választottuk meg, titkárnak pedig Tóth Tibor-t jelölte meg a jelenlévő ifjúság.

Drágább vodka és konyak.

2009.10.19. 22:45

A minap drága honatyáink úgy döntöttek, hogy fel emelik a vodka és a konyak kiskereskedelmi árát.

A vodka minimális kiskereskedelmi ára 28,3 százalékkal emelkedett 70 hrivnyáról 89,8 hrivnyára.

A 3 csillagos konyak kiskereskedelmi ára 5,3 százalékkal emelkedett 125 hrivnyáról 131,6 hrivnyára.

A 4 csillagos konyak kiskereskedelmi ára 4,8 százalékkal emelkedett 140 hrivnyáról 146,7 hrivnyára,

5 csillagos konyak ára pedig 4,2 százalékkal emelkedett 160 hrivnyáról 166,7 hrivnyára.

A határozat a publikálást követő 10-ik napon lép érvénybe. Az-az 22-én kéne, de még nem tudni, hogy a szórakozóhelyeken milyen mértékben lesz észlelhető ez a változás. Reméljük minimálisan, vagy sehogy. :)

(forrás: Kárpátinfo.net)


Holnap, október 19-től kezdődnek el Ukrajnában a hivatalos elnökválasztási procedúrák. A jelöltek posztjára október 20. és november 6. között választják ki az embereket. A jelölésre jogosultak a politikai pártok delegáltjai, választási tömörülések jelöltjei és egyéni indulók is (már akik megtehetik).
A jelölteknek november 9-ig kell benyújtaniuk a kellő dokumentumokat a Központi Választási Bizottsághoz. Ezek elbírálása 5 napot vesz igénybe és november 13-án lezárul a jelentkezés.
A hivatalos jelöltek listáját november 18-án közlik a "Голос Украины" és a "Урядовий кур’єр" című lapok.
Az elnökválasztás 2010. január 17-én fog lezajlani kijevi idő szerint 8:00 és 20:00 között.
Az alkotmány szerint, hogy valaki Ukrajna elnöke lehessen a szavazatok fele és plusz egy szavazat szükséges (50% + 1).

Elérhetőségek

2009.10.17. 22:27

Bármivel kapcsolatos észrevétel, tipp az oldal működéséhez az "ekarpatalja@gmail.com" címre jöhet Tóth Tibor főszerkesztőhöz. Ha sikeres lesz az oldal beújítunk egy mobilszámot is. :)

Az oldal szabályzata

2009.10.17. 19:16

I. A főszerkesztőnek(tulajdonosnak) jogában áll bármikor módosítani az oldalra vonatkozó egyéni szabályzatot.

II. Az oldal egyéni szabályzata a szolgáltató(blog.hu) szabályzatának szigorúan a keretein belül van megalkotva.

III. Amit az oldal kínál:

  1. Friss hírek Kárpátalja életéből minden korosztály számára.
  2. Lehetőséget próbálunk nyújtani különböző politika, jogi, egyéni, érzelmi és bármilyen más közéleti témák megvitatására.
  3. Terveink között szerepel a Kárpátalján található szórakozóhelyek, emlékművek és egyébb kulturális helyek bemutatása térségünk és a világ közönségének számára.
  4. Megpróbálunk eleget tenni olvasóink kívánságainak, amit elérhetőségeinken keresztül juttatnak el számunkra. Ilyenek például:
    -valamilyen témáról cikket vagy cikksorozatot leközölni.
    -különböző rovatok beindítása, ha van elég érdeklődő.
  5. Fontosnak tartjuk nemzetiségünk és kultúránk megmaradását.

IV. Amit nem tolerálunk:

  1. Egyházakra és fanatikussága általi felsőbb erőkre való hivatkozásokat.(mindenkinek célja, hogy jobb ember legyen és az értelem magasabb szintjeit élérje, de az oldalon nem az egyházak által kínált formában lesz ilyen jellegű poszt olvasható. Erről tovább vita nincs is.)
  2. A súlyosabb káromkodásokat.
  3. A kommentekben erotikus vagy személyiségi jogokat sértő weboldalra való hivatkozás közzétételét.
  4. Spam(reklám) szerű kommentek, amik nem az adott témához szólnak.
     
süti beállítások módosítása